A Bálványos Intézet célja olyan anyanyelv-használati jogokkal és gyakorlatokkal kapcsolatos kutatások megvalósítása, melyek segítségével megérthetjük a romániai nyelvpolitika központi elemeit és muníciót biztosíthatunk a különböző jogvédő, valamint nemzetközi lobby-tevékenységet és érdekérvényesítést végző szervezetek számára is.
A kutatások a következő kiemelt terület köré épülnek:
- kisebbségi nyelvek hivatalos használata – a 215/2001-es helyi közigazgatási törvény, valamint az ezt módosító 57/2019-es sürgősségi kormányrendelet jelentős nyelvhasználati jogokat ad a kisebbségi közösségeknek, az állam azonban már nem kíséri kellő figyelemmel a törvény végrehajtását
- kisebbségi nyelvhasználat az egészségügyben – az egészségügy stratégiai területnek számít, hiszen egy beteg az anyanyelvén tudja legjobban elmagyarázni problémáit
- nyelvi gyakorlatok a mindennapi életben – a mindennapi nyelvhasználat, többnyelvűség, nyelvekkel szembeni attitűdök központi elemei a romániai nyelvpolitikának.
Nyelvpolitika
by Toro Tamas
Kutatásunk a nyelvhasználati jogok végrehajtását vizsgálta az erdélyi önkormányzatokban. A…