Nyelvpolitika

A Bálványos Intézet célja olyan anyanyelv-használati jogokkal és gyakorlatokkal kapcsolatos kutatások megvalósítása, melyek segítségével megérthetjük a romániai nyelvpolitika központi elemeit és muníciót biztosíthatunk a különböző jogvédő, valamint nemzetközi lobby-tevékenységet és érdekérvényesítést végző szervezetek számára is.

A kutatások a következő kiemelt terület köré épülnek:

  • kisebbségi nyelvek hivatalos használata – a 215/2001-es helyi közigazgatási törvény jelentős nyelvhasználati jogokat ad a kisebbségi közösségeknek, az állam azonban már nem kíséri kellő figyelemmel a törvény végrehajtását
  • kisebbségi nyelvhasználat az egészségügyben – az egészségügy stratégiai területnek számít, hiszen egy beteg az anyanyelvén tudja legjobban elmagyarázni problémáit
  • nyelvi gyakorlatok a mindennapi életben – a mindennapi nyelvhasználat, többnyelvűség, nyelvekkel szembeni attitűdök központi elemei a romániai nyelvpolitikának.

 

Nyelvpolitika
Kétnyelvűség, nyelvi jogok és nyelvi tudatosság három erdélyi nagyvárosban
Kétnyelvűség, nyelvi jogok és nyelvi tudatosság három erdélyi nagyvárosban

Futamidő: 2018 október Romániában egy egyenlőtlen nyelvi rezsim kialakulásának lehetünk…

Románia és a nyelvi jogok a közigazgatásban. Helyzetfelmérés
Románia és a nyelvi jogok a közigazgatásban. Helyzetfelmérés

Futamidő: 2014 május – 2015 február A kutatás célja Románia…

Romániai iskolák nyelvi tájképe
Romániai iskolák nyelvi tájképe

Futamidő: 2019. február – Az oktatási intézmények nyelvhasználata és nyelvi…

A fakultatív magyar nyelvoktatás helyzete Romániában
A fakultatív magyar nyelvoktatás helyzete Romániában

Futamidő: 2018 február – november A kutatás célja A fakultatív…