Toró Tamás

1985-ben született Temesváron. Tanulmányait a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Történelem szakán végeztem, ezt követően a Budapesti Corvinus Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol a Nemzetközi tanulmányok mesterképzés szakon szerezett diplomát.

 

Egyetemi tanulmányait követően az Integratio Alapítvány projektmanagereként dolgozott 2 éven keresztül. Ezt követően a magán szektorban, majd az elmúlt 6 évben a Bálványos Intézet kutatásszervezője és operatív vezetője, ahol a kutatási projektek tervezéséért és megvalósításáért, valamint az intézet napi működésének irányításáért felel.