Pénteken mutatták be Kolozsváron a Székelyföldi Közpolitikai Intézet és a Bálványos Intézet gondozásában megjelent, Magyarellenesség Romániában. Kérdőíves vizsgálat, a közoktatásban használt tankönyvek és a román közösségi média tartalomelemzése című kötetet. A könyvbemutatón a szerzők szakértőkkel beszélgettek a kiadvány hátterében álló kutatás célkitűzéseiről, a magyarellenes attitűdöket újratermelő intézményes mechanizmusokról, a „magyarok intézményes gettójáról”.
Népes közönség jelenlétében mutatták be péntek délután Kolozsváron a Székelyföldi Közpolitikai Intézet és a Bálványos Intézet együttműködése, közös munkája révén megszületett kötetet, amely a Magyarellenesség Romániában. Kérdőíves vizsgálat, a közoktatásban használt tankönyvek és a román közösségi média tartalomelemzése címet kapta. Az eseményen jelen volt a könyv három szerzője, Kiss Tamás, Toró Tibor és Jakab Zalán Tamás, valamint a téma különböző szakértői, Bethlendi András jogász, Horváth-Kovács Szilárd újságíró és Székely István Gergő politológus. Toró Tibor politológus, szociológus, a Bálványos Intézet kutatási igazgatója bevezetőjében kiemelte, hogy az ENSZ a 2021-es évet az online gyűlöletbeszéd elleni harcnak szentelte, ezért is nagyon aktuális a kiadvány. Székely István Gergő, a Székelyföldi Közpolitikai Intézet kutatási igazgatója emlékeztetett, hogy a két intézetnek nem ez az első közös munkája: korábban a regionális identitás kérdése kapcsán dolgoztak együtt, ugyanakkor remélik, hogy hamarosan újabb közös kutatás eredményeit is ismertethetik.
A most bemutatott könyv négy fejezetet tartalmaz: az első kettő közvéleménykutatásokon alapszik – melyeket a járványhelyzet miatt nem személyes kérdőívezés formájában, hanem telefonon, illetve online végeztek el –, a harmadik fejezet témája a magyarok reprezentációja a romániai tankönyvekben, a negyedik rész pedig a magyarok jelenlétére koncentrál a politikai nyilvánosságban és a „mainstream”, azaz a fősodort képviselő sajtóban a román közösségi média oldalai, bejegyzései, kommentjei alapján.
A magyarellenesség nem egy gesztus vagy tett, hanem rendszerszintű jelenség Székely István Gergő kiemelte, hogy a kötet megtervezésekor, megszerkesztésekor nem sérelmi diszkurzus építése volt a cél, hanem a magyarellenesség fogalmának meghatározása, értelmezése, illetve azt vizsgálták, hogy létezik-e specifikus magyarellenes attitűd. Horváth-Kovács Szilárd újságíró kiemelte, hogy a kiadvány hiánypótló és úttörő, nem egyszerűen a tematikája által, hanem mert rámutat, hogy a magyarellenességnek van egy strukturális, rendszerszintű megalapozottsága, és ezt úgy magyarázza el, fejti ki, hogy szakembernek és laikusnak egyaránt érthető, érdekes.
Bethlendi András szintén azt hangsúlyozta, hogy a kötet kimozdítja a magyarellenesség fogalmát arról a vulgáris szintről, amelyben a hétköznapokban szoktuk használni. Jogászként az is jelezte, hogy ő kicsit másként olvasta a könyvet: az kereste, hogy amit olvas, az hogyan érvényesíthető a jog színterein, hogy hogyan lehet belőle felépíteni egy pert, hogyan lehet felhasználni ügyekben. Véleménye szerint azon jogászoknak is hasznos olvasmány lehet, akik nem akarnak ilyen témájú pereket vinni. Kiss Tamás szociológus kiemelte, hogy a közvéleménykutatás során a kérdéseket egyrészt általánosságban tették fel a kisebbségekre vonatkozóan, illetve konkrétan a magyarok vonatkozásában is, az attitűdök hét dimenzióját érintve, kulturális pluralizmustól individuális kizárásig.
A magyarellenességet úgy értelmezhetjük, hogy a kettőnek a különbsége. Magyarellenesség az, ha a magyarokkal szembeni attitűdök negatívabbak, mint általában a kissebségekkel szembeniek. Ez tágabban azt jelenti, hogy a xenofóbiáról, azaz általános idegengyűlöletről, általános előítéletes viselkedésről le tudunk választani egy olyan attitűdrendszert, ami egy adott strukturális pozícióval rendelkező kisebbség sajátossága” – magyarázta Kiss Tamás. Hozzátette, hogy a rasszizmus egy struktúrának, strukturális rendszernek – amelyben valaki fent van, másvalaki pedig lent – egyfajta megerősítése, tehát azt nevezzük magyarellenességnek, ami a magyarok strukturális alárendeltségét újrateremti.
A kötet harmadik fejezetét részben Toró Tibor ismertette, rámutatva a tankönyvek, illetve az oktatás által sugallt kép és a valóság közötti anomáliára. Kiemelte, hogy bár a román nyelv és irodalom tankönyvek szövegeinek egy része nem román szerző tollából származik, erdélyi magyar szerző csak egy esetben jelenik meg: Fodor Sándor Csipikéjének egy részlete olvasható egy tankönyvben – azaz a román gyerek nem tudja, hogy itt, Romániában létezik más irodalom is, mint a román. A történelem tankönyvekben a magyarok főként külső agresszorként jelennek meg, főleg a középkori események kapcsán, illetve a polgári nevelés tankönyv nem tér ki a magyarokra, mint Romániában élő kissebségre – sőt olyan példák vannak, valószínűleg a nyugati interkulturális oktatás mintára, hogy Radu és Mohamed barátok, azaz „nem kötik helyhez”, nem igazítják az erdélyi, romániai realitáshoz a példát (merthogy lehetne egy roma vagy egy magyar gyerek a példában). Teljesen más a gyerek által kapott kép, és más, amit maga körül lát.
Az is egy érdekes kérdés a kutatók szerint, hogy az erdélyi magyarság hogyan interiorizálja például a nyelvi elvárásokat. Kiderült, hogy például a románok inkább várják el egy magyartól, mint egy más etnikumtól, hogy jól beszélje a románt, és bár kevésbé, de a magyarokat is zavarja, ha egy magyar nem beszél jól magyarul. Másfelől a magyarok sokszor nem élnek nyelvi jogaikkal a román intézményrendszeren belül, ügyintézésben, stb., illetve a házasságok esetében is természetesen kezelik, hogy a magyar fél beszél románul, de a román fél nem tud magyarul.
Kiss Tamás azt is kifejtette, hogy a romániai magyar oktatási rendszer, az érdekképviselet szférája „nehezen lehetne ennél magyarabb”, nehezen lehetne „ennél párhuzamosabb” a többséggel, e tekintetben „Románia a kissebségi intézményrendszer tekintetében elmegy a falig”. Ám másfelől az állam a többségi kánonokat – irodalmi, történelmi, stb – és a közszférát, annak nyelvhasználatát nem alakítja át. Olyan, mintha nem lenne ez a párhuzamos világ Romániában, illetve a románok számára nincs is, mert úgy van megalkotva, hogy a magyarokat beengedi a »saját intézményes gettójukba«, de úgy, hogy a többségnek nem kell találkoznia ezzel az intézményes gettóval, nem is kell tudomást vennie róla” – fejtette ki Kiss Tamás.
Jakab Zalán Tamás, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója a könyv negyedik fejezetét mutatta be, azaz a közösségi hálós kutatásról szóló részt. Ötven politikai oldal és ötven román médiaoldal adatait elemezték, illetve másfél millió posztot töltöttek le, melyekben a magyarok „jelenlétét” keresték – különböző szavak, nevek által. Arra jutottak, hogy a románok keveset beszélnek a magyarokról (a posztok, kommentek 1-2 százalékában), főleg valamilyen incidens kapcsán. „A román társadalom ingerküszöbét csak az lépi át, ha valami incidens történik, vagy esetleg történelmi cikkek, medvehírek kapcsán említik”– részletezte Jakab Zalán Tamás. A további érdekes jelenségekre rámutató, frissen bemutatott könyv bárki számára elérhető, online formában letölthető a Bálványos Intézet honlapjáról.
Forrás: kronika.ro